4.

*Lillian szemszöge*

Meglepetten néztem végig a fiún, aki az előbb mesélt a tablón látható Lisáról. Pár lépéssel közeledtem felé, majd jól végig mértem, sötétbarna haja az égnek meredt és szintén olyan szemei az enyémbe mélyedtek. Egy fekete nadrágot és hozzá fehér pólót viselt, normál magasságú volt. Tekintete tekintély parancsoló, de mégis mebúlyt benne valami más is. Nem ismertem, bár valami azt súgta, hogy nem véletlenül volt ő itt és az sem véletlen, hogy mindezt tudja.
Mellettem Hanahh feszülten állt, ujjait tenyerébe szorította össze és olyan érzésem támadt, mintha egy macskát látnék vadászat előtt. Szinte kirázott a hideg, ahogy magamban elképzeltem, ahogy ujjait szétfeszítve a padló csempézett burkolatára helyezi mancsait, háta ívbe feszül és elsötétült tekintettel néz lehendő áldozatára, de ugyanakkor hasonlíthattam volna egy denevérhez is, aki mindjárt beleszáll az illető hajába és irdatlanul elintézi a rakoncátlan tincseket, hogy ne álljanak felzselézve.
-Ki vagy te? - érdeklődtem, s hol Hanahhra, hol a fiúra tekintettem.
-A nevem Greg és te személyedben kit tisztelhetek? - mosolyodott el.
Nem voltam benne biztos, hogy én elmondjam e a nevem, de ha már ő elmondta a sajátját, így én sem tagadhattam meg a kérdését.
-Lillian, Lillian Briks.
Pár lépésselegyre közelebb került hozzánk, de Hanahh még mindig tartott Gregtől, nem tudtam, hogy ismeri e, vagy csak félelmetesnek találja, bár szerintem semmi ijesztő nincs benne, inkább barátságosnak mondanám a külseje alapján.
-Briks..., Briks...hmmm, nem ismerek Briks családnévvel rendelkezőket, pedig jó régre visszamenőleg sokat tudnék elsorolni, ugye Murray?
Mellettem Hanahh megfeszült a családneve hallatán és egyre inkább éreztem a feszültséget kettejük között.
Greg vigyorogva szemlélte a lány cselekedetét minden egyes mondatához, s folytatta:
-Tán nem rég költöztetek ide?
Már megszokhattam, hogy sokan ezzel a kérdéssel fogadnak és újból elkezdem szokásos monológ szövegemet.
-Igen, apukámmal nem rég költöztünk ide, a régi Valkson házba - nyeltem egy nagyot.
Greg kimért léptekkel közeledett felénk, majd Hanahh megelégelve a helyzetet elkapta a karomat és a tekintetem is egyben.
-Nem megyünk?
Ügyelt arra, hogy halkan ejtse ki a két szót, de éreztem, hogy ennek a hátterében több áll, mint ami megmutatkozik.
-Nocsak Hanahh, sietsz valahova? -kérdezte gúnyos hangnemben a fiú.
Mintha egy pillanatra változni láttam volna Hanahh arcát, meg kissé furának éreztem bőre érintését, de ezt betudtam a magam hülye képzelgéseinek.
-Menjünk, kérlek! - suttogta.
Bólintottam, majd hátat fordítva az idegennek kifelé vettük az irányt a szűk folyosón.
-Lillian, körbe lebeg egy különös energia, még nem tudhatod, de közénk tartozol! Keresni fognak, nem csak én!
Szapora szívdobbanásaim ellenére hátra fordultam, de akkor már senki nem volt ott. Hanahh maga után húzva vonszolt ki az iskolából és kiérve onnan fellélegzett, de mertem biztosra venni, hogy az iménti sokk után jobban van.
-Ismerted a srácot? - érdeklődtem feszegetve a témát.
Barna szemei megviselten meredtek rám, hogy csöppet se kérdezgessem e témával kapcsolatban.
-Inkább ne beszéljünk róla! -nyomatékosította.
Rábólintottam, azonban gondolatban képtelen voltam lezárni és abba hagyni a téma bontogatását, amibe ha jobban belemerültem, még több falba és kérdésbe ütköztem.

*otthon*

Az újonnan szerzett ismerősömmel hazatérve estünk be az ajtón.
Ledobva mindent a nappali kellős közepére bementem a konyhába.
-Kérsz valamit inni? Van itthon málnaszörp, epres Cappy és ha gondolod paradicsomlé- kiáltottam ki, de az utolsót nevetve ejtettem ki.
-Málnaszörp tökéletes lesz - jött be utánam a konyhába és érdeklődve szemlélte a műveletet, hogy egy poharat előszedve öntöttem szörpöt, majd rá vizet és felé nyújtottam, s ő hálásan elfogadta.
-Nem változott sokat a ház -jegyezte meg két korty között.
-Te voltál már itt?
Meglepett, amit mondott. Magamnak is készítve egy italt felinvitáltam a szobámba, majd ott helyet foglalva az ágyamon, letettem a poharam az éjjeli szekrényre.
-Persze, ha nem is személyesen, de ismertem Lisát, az ő apukája és az enyém ismerték egymást közelebbről, ezért volt mikor az otthonában kerestük fel őt, szimplán üzleti ügyben. Apám sokszor vitt magával, amikor nem akart egyedül hagyni otthon. Miután ő is végzett italával, az én üres poharam mellé helyezte.
-És anyukád?
-Ő legtöbbször nem volt otthon, hiszen külföldön dolgozik, mint most is és ezért ritkán látom -mosolygott szomorkásan.
A gondolataim az én anyukámra terelődtek, akit régen látogattam meg és úgy éreztem, ezt pótolnom kell, hiszen itt van nekem, mégha részben is. Emlékszem, amikor apám sokszor nem engedett behozzá, sőt egy darabig nem is láthattam, hiszen egy kisgyermek számára hatalmas nagy trauma, ha az édesanyjával történik valami. De sokszor emésztett belül, hogy nem tudom azt, amit ő elzárt előlem, de sokáig volt olyan érzésem, hogy nem ez az egy, amit elzárt előlem.
-Min gondolkozol ilyen elmélyülten? - zökkentett ki gondolatmenetemből.
-Csak azon, hogy mindig úgy éreztem, hogy valami gátolva van bennem, tudom hülyén hangzik, bár sok megmagyarázhatatlan dolog történik velem, de mégis ez az egyik, hogy kevés emlékem van a gyerekkormról és azok is olyan emlékek, amik semmi lényegeset nem tartalmaznak. Mintha a gyerekkorom lényeges emlékeitől megfosztott lennék.
Ezen Hanahh mélyen elmélkedve fontolgatta mit is kéne felelnie.
-Nem próbáltad meg felidézni őket, hogy elfekszel és mélyen aláásol az emlékeid közt?
-De, és tudod mit láttam? Ürességet, semmit.
Eszembe jutott, hogy lent hagytam a táskámat és mivel nem akartam, hogy bárki is hanyatt vágódjon a nappali közepén, ezért egy kis időre magára hagyva Hanahht felhoztam azt. A kis íróasztalomhoz lépve kiszedtem a könyveim, majd rá helyeztem, s közben a lánc, amit reggel találtam, ismét a földön, csörömpölve talált otthonra.
Jesszus, hogy ez a nyaklánc mindenhol ott van! - mondtam magamban és rosszallóan néztem a lánra, s a kis fa borítású ékszeres dobozomba tettem, hogy hátha nem mászik ki belőle.
Apropó doboz. Hátra nézve Hanahh elbűvölve bámulta az éjjeliszekrényemen heverő dobozt, ami elfoglalta a hely felét ott.
-Ez mi? - kérdezte félénken.
Nem voltam benne biztos, hogy tényleg nem tudja, hogy mi az, legalábbis egy ilyen sejtésem volt.
-Nem tudom mi van benne, le van zárva egy lakattal, úgyhogy felnyitni sem tudom, de a fürdőszobai kis szekrény polcán találtam a mosdókagyló fölött -feleltem.
-Megnézhetem?
Biccentettem, majd kinyújtva kezét, ujjai közé fogta a dobozt, amit részletesen megszemlélt. Valójában már rég a zárt nyitó kulcs keresésére akartam indulni, de valami mindig közbe jött, egyedül meg kicsit mégis féltem felmenni, valószínűleg, ha fiú lettem volna, bátran elébe állok a harci feladatnak, de az is lehet, hogy simán hidegen hagyott volna az egész.
-Arra gondoltam, hogy a kulcs a padláson lehet elrejtve, akár. De ebben a szobában nem hiszem, hiszen ha már a doboz itt van, akkor csak nincs ennyire közel a kulcshoz, de még az is lehet, hogy itt van - vontam vállat.
Hanahh szeme felcsillant, amikor meghallotta a lehetőséget, bizonyára belé is annyi kalandvágy szorult, mint belém.
-Megkeressük? - mosolyodott el.
Hatalmasat bólintottam, már nagyon benne éreztem magam a dolog sűrűlyében és a hosszúnak mutatkozó élet után vágytam az izgalomra, ami nagyon is ígérkezőnek mutattta magát. Ezért jó kedvűen vágtam bele egy kis segítséggel.
-Megkeresem a padlás kulcsát! - s ezzel kisiettem, szinte szárnyalva futottam lefelé, na jó, azért annyira nem kapkodtam el, de sikeresen, a kezemben a fémes tárggyal tértem vissza. Tudtommal a konyhából nyíló étkezőből ágazott el két felé az út, egyrészt a lépcsővel juthattunk fel a padlásra, a másikkal meg le a pincébe, bár a pince is egy olyan hely volt, amit még nem láttam, de megvallásom szerint ami késik, az nem múlik. Egy zseblámpát kikaptam a konyhabútor egyik fiókjából, s azzal indultunk meg felfelé, bizonytalan, mégis biztos léptekkel. A lépcsősort követően egy kis rész fogadott, ahol az a zárt ajtó fogadott, amibe a kulcsot elfordítva elméletileg kinyílott, de mivel régi darab volt, ezért Hanahh bevállalva neki feszült és egy jó erős nyomással bent is voltunk a padláson, ahonnan a doh szag és a poros tér fogadott sok régi antik bútorokkal, meg portól alig kilátszó dobozokkal. Hanahh merészkedett be elsőként, majd megvilágítottam elötte az utat.

*Zoé szemszöge*

Utam az iskolához vezetett, éreztem Louis hívó parancsát, de azt megtagadva én magam folytattam utam. Messziről éreztem Lisa erős jelenlétét, de azonnal megtorpantam, mert egy hozzá hasonló energiát éreztem meg, valószínűleg vadász, nem is csodálkozok rajta. Ezek után Lisa csak úgy vonzza a vadászokat, de erre nincs felkészülve, nem mintha bárkit fel lehetne készíteni.
Már csak egy ajtó választott el az iskola belsejétől. A vadász is megérezte a jelenlétem, az üvegajtó felé kapta a tekintetét, majd Lisa felé fordult vissza. Az éles hallásommal végig hallgattam a párbeszédüket, Lisa nem sejt semmit, ami egyenlőre jó. Aztán megakadt a szemem egy szőkés hajú lányon Lisa mellett.
A Murray család ifjonca tervez bekeverni, nem mintha bármit is elhinne neki Lisa, feltéve ha közli vele azt is milyen egy terentmény, bizonyára hazudni fog neki magáról, alávaló, szánalmas.
Greg az utolsó mondatát befejezve már kint is volt.
-Mit akarsz a lánytól? - szegeztem hozzá első kérdésem.
-Hát te vagy az Zoé, milyen régen láttalak. Hogy vagy mostanság?
Mosolya egy ragadozó állatéra hasonlított leginkább, s meghallottam sátáni kacaját, de csöppet sem rémisztett meg, ha ezt akarja, játsszuk le.


Sziasztok!
Átnézve, kicsit megszertkesztve és kész teljesen. Remélem többször nem fordul elő, hogy sikerül kitörölnöm egy részt...
Kérlek szépen, kommentbe írjátok le a véleményeteket, mert csak úgy tudom, hogyan is alakítsam a történetet!

-Cat.xoxo