11.

Kezdtem már átmelegedni az eddigi hideghez képest. Kabátomat a szoba falán lévő fogasra akasztottam, s követtem beljebb Zoét. Gyönyörű faborítású bútorok foglaltak helyet, amolyan nappalinak mutatta magát, de a sok könyvet eltekintve a polcokon, inkább olvasószobának mondanám.
A végében egy hosszú asztal terült el, aminek jobb felén Zoé foglalt helyet, vele szemben én is. Nem tudtam kiolvasni semmit Zoo szeméből, olyan üres volt a tekintete.
Majd teljesen komoly tekintettel meredt rám.
-Bármit is hallasz, el kell hinned, Lillian, vagy legalább próbáld meg meghallgatni az egészet. Ennyit kérek tőled.
Bólintottam, korrekt amit akart.
Már négy éve annak, hogy Lisa meghalt, de térjünk csak az elejére. Öt, vagy hat évvel ezelőtt, hárman voltunk legjobb barátnők, Suzie, Lisa és én. 
Már régebb óta is furcsálltuk Lisa viselkedését. Mindig mellette voltunk, de akkor kezdett megváltozni, amikor eltűnt egy kis időre, amit hazudott, hogy az apjával volt kirándulni, már akkor is sejtettük, hogy emögött több áll. 
Aztán jött pár osztálytársunk, konkrétan öt srác, Liam, Louis, Zayn, Niall és Harry. Fogalmunk sem volt Sueval, hogy kicsodák, egyre több kérdés halmozódott fel, amikor meghívtuk Lisát pizzázni a kedvenc helyünkre és akkor is jöttek, Niall hozta iskolába és sorolhatnám még. 
Kezdett több időt tölteni velük, és mi már el is voltunk hanyagolva, de ezt ráhagytuk Lisára, hiszen ha valami dolga van, akkor intézze el nyugodtan. 
Úgy nagyon egyik srácot sem ismertem, de Harryt valahogy sosem kedveltem, mindig ő állt a középpontban Lisa számára. 
Akkor még jövőre lettünk volna végzősök, így mi is mehettünk a végzősök báljára, valami folytán Louis összejött Lisával, persze ennek a hátteréről még kevesebbet tudtunk. 
Nem avatott be, nem haragudtunk. Mint ahogy Lisának és Suzynak, nekem is volt párom a bálra, de egy délután összefutottam Harryvel a boltban és megszédített, a hatalma alá vont és kényszerített, hogy vele menjek a bálba, a mai napig nem értem mire volt jó. 
Harry igazán szerette Lisát, talán nem is érzett valaha ilyet, nem tudom, de amit ő nem tudott, hogy hogyan fejezze ki az érzéseit. Eljött a bál napja, Harry elkísért, táncoltunk, de sosem nézett rám, mindig Lisát leste, aki egy gyönyörű mozdulatával Harry idegeit az egekbe emelte, annyira dühösnek ritkán láttam akárkit is. Harry kivonszolt engem a teremből és keményen a fának nyomva, megharapott. 
Azt hittem meg fog ölni, így is tett, megölt, megállt a szívem, de mégis életet adott. De milyet? Abszolút nem nevezném áldásnak, abban a pillanatban láttam Harryn vegyes érzelmeket átsuhanni. Talán megbánta, hisz a szerelme legjobb barátnőét dobta ezzel a sötétségbe. Aztán már csak élettelenül csúszott a testem a nedves avarba. 
De amikor felébredtem olyat tapasztaltam, ami elképesztő volt, sokkal erősebb voltam, minden érzékszervem a sokszorosára erősödött. Harry össze-vissza mászkált, ideges volt, szeme vörösen izzott. Louis, Harry és én elmentünk megmenteni Lisát, nem értettem semmit, csak mentem utánuk, hisz barátnőm bajban volt.
Gonosz vérszívók, sok. azt hittem nem bírunk velük. Aztán láttam Lisa kétségbeesett tekintetét, láttam mielőtt még becsukódott volna a szeme, mindenki azt hitte meg fog halni, de túl élte, rám emlékezett, de a többiekre nem. 
Aztán jó ideig nem hallottam róla, Louis szomorú volt, csak pár pletyka terjengett, aztán Niall halálos beteg lett egy szertől, ápolgattuk. 
Lisa eltűnt, mikor Harry a keresésére indult, ő is eltűnt, közben Lisa előkerült, meggyógyította Niallt. 
S Lisa egy évre el is utazott, miután apja meghalt egy hatalmas tűz következtében, ami a poklot sikeresen elzárta a külvilágtól. így nem is végezte el az iskolát, nem is tudtuk mikor jött meg. 
Csak itt volt, nem sokkal azután egyik este az ágyamban feküdtem és egyszer csak egy éles tárgy a bőrömbe vájódott, elájultam. 
Aztán egy épületben találtam magam, Suzie ott volt mellettem, mindketten lógtunk egy-egy kötélen, a talaj vészesen messze volt hozzánk képest. A kötél szinte beleégett a bőrömbe, sokszor még most is érzem ahogy szorít, lehetetlen volt kiszabadulni a szorításból. 
Hosszú órák után Zayn leszedett minket, akkor találkoztam egy év után először Lisával, de akkor még nem tudtam, hogy utoljára is. És csak úgy ott kellett hagynom őt, nem tehettem semmit, mint ahogy a többiek sem. Kimentünk, vártunk. Egyszer csak kivágódik az ajtó, Harry a karjai közt hozta ki. Oda akartam futni, de Louis a derekamnál fogva visszatartott. 
Ott akartam lenni mellette, hisztérikus zokogásba kezdtem, Suzie is, aki alig tudott talpon maradni.
Aztán Harry kezei a tőrön, ami Lisából állt ki, egyszerre csak kihúzta és...és egyenesen a saját szívéhez helyezve magába szúrta. 
Ordítottunk, már a fűben feküdtünk, futottunk feléjük, az élettelen testükhöz. Lisa nem akart vámpír lenni, végig azért küzdött, hogy ez a számára nagy megaláztatás ne érje és így is lett, végig kitartott az akarata mellett... - és itt Zoé arcán pár kósza könnycsepp futott végig. Az én szemeim is könnybe lábadtak, hisz rossz volt hallgatni a történetet. Tehát ez lenne az egész mögött, ez a felettébb szomorú vége. Hittem neki, de mégis érdekelt, hogy mit élhetett át Lisa, hogy hogyan következhetett be minden.
-A legrosszabb, hogy nem tehettem semmit - hajtotta le a fejét Zoé, majd megtörölte arcát - De így sem tudunk sok mindent, hogy mi történhetett pontosan, hisz ezt mind Lisa naplója rejti, kivéve persze az utolsó napot - csuklott el hangja.
Kirázott a hideg, eszembe jutott a kulcs, amit találtam, nem tudtam mihez tartozik, de rögtön Lisa naplójáról eszembe jutott.
-Lisát szinte mindene Harryhez kötötte, ugye? - tudakoltam, ahogy eszembe jutott valami.
-Nagyon szerette őt, de mégis az utolsó napon vallották be egymásnak, pedig mindig is szerették egymást - magyarázta. Majd eszembe jutott egy kis asztali képkeret, amit még az első napon a házban találtam, csak egy fehér lap volt benne, így nem is volt megemlíthető, de most az a fehér lap sok reményt rejtett.
-Azt hiszem vissza kell mennem! - álltam fel hirtelen az asztaltól, majd rohantam is kifelé, kivágódtam a könyves szobácska ajtaján és siettem is ki a házból, de Louis elém állt.
-Hova-hova? - vonta fel kérdőn szemöldökét.
Arrébb taszítottam volna, de ő szilárdan állt ott, így nem tudtam szabadulni tőle.
-Hé, Lili! Ha végeztél a fontos dolgoddal, hisz nem akármiért ugrottál fel, gyere vissza, biztonságban kell tartsunk! - hallottam meg magam mögött Zoé hangját -Louis, vidd haza autóval, kint meg várd meg!
Louis szemét forgatva arrébb állt, ezzel szabad utat nyújtva nekem, majd kitessékelt, később meg is érkezett vastagabban öltözve, s az én kabátomat is a kezembe nyomta egy hatalmas sóhaj kíséretében. Nyilván rühell, bár nem értem miért.
Kint már alább maradt a vihar, elég későre járhatott, de csöppet sem éreztem magam álmosan. Louis oda ment az autóhoz és rögtön be is szállva én is követtem.
Azon járt az agyam, amiket Zoé mondott, hogy akkor az az öt srác felborított mindent, de mi volt Lisa titka? Miért tűnt el az elején és nekem mi közöm hozzá? Jó, értem én, hogy ugyanabba a házba élek, ahol ő lakott az apjával, de mégsem értem, hogy ettől függetlenül hogy kötődök ehhez a sztorihoz.
Rákérdeztem volna Louisnál, de nem hittem, hogy egy csúnya nézésen kívül mást kaptam e volna, így csak csöndben maradtam.
S az autó kanyarodott is be a házunk elé, azonnal kikapcsoltam a biztonsági övet és szaladtam a házhoz. Kinyitva a bejárati ajtót rohantam fel a szobámba, három fokokként igyekeztem fel a lépcsőn és nyitottam is a szobám ajtaját, beljebb mentem és egy véletlen folytán bele is ütköztem valamibe, így beverve a fejem az ágy sarkába, elterültem a földön.
Minden olyan világos volt, vakítóan fehér, de mégsem zavarta a szemem, pedig amikor nyáron kilépek az ajtón és a szemembe süt a nap, akkor alig tudom nyitva tartani a szemem, de itt még hunyorítanom sem kellett. Óvatosan lépkedtem előrébb, súlytalannak éreztem magam, olyan, mintha meghaltam volna és egy teljesen más helyre kerültem volna, talán ezt hívják Mennynek.
-Lisa... 
Az ismerős név hallatára körbe néztem, de sehol sem láttam semmit, betudtam annak, hogy csak rosszul hallottam, de csak újra ez a név került elő.
-Nem vagyok Lisa! - jelentettem ki határozottan.
Tudtam már, hogy megint csak álmodok és Harry van itt, mindig azt hiszi, hogy Lisa vagyok. De nem ő vagyok és ez felettébb felbosszant, hisz csak azért jön a közelembe, mert szerelmét várja, s hiszi, én vagyok. 
Mikor megfordultam ijedten ugrottam egyet, hisz Harry állt mögöttem, lehajtotta fejét, amitől göndör tincsei arcába hullottak, így eltakarták gyönyörű zöld íriszét.
-Akkor ki vagy? - kérdezte flegmán.
Hirtelen elcsodálkoztam, hogy mennyire ellenszenves velem, hisz eddig olyan kedves volt, de amint azt mondtam, hogy nem vagyok az a lány, máris messzebb éreztem magam tőle.
-Lillian vagyok és nemrég hallottam, hogy mi történt veled és Lisával - mondtam neki felbátorodva.
Vállai megrázkódtak, nem tudtam eldönteni, hogy sír, vagy nevet, de amint felemelte arcát felém, megpillantottam a vérvörös cseppeket arcán végigfolyni.
-LISA NEM HALT MEG! - ordította a képembe, amitől kissé hátrálni kezdtem, de hamar kapcsoltam és odarohantam hozzá, hogy átöleljem, de mint az első álmomban is, nem tudtam megérinteni.
-Sajnálom... - hajtottam le a fejem, nem tudtam rajta segíteni, hisz nem az voltam, akit szeret, aki kellett volna neki és kárpótolni sem tudtam volna, pedig annyira szívesen segítettem volna rajta, hogy legalább egyszer, mégha az álmomban is, de láthassam mosolyogni.
-KELJÉL MÁR FÖL CSESZD MEG!! - ordította valaki a képembe.
Erős karokat éreztem a vállamon és szörnyen fájt, ahogy rázogatott is, így felszisszenve, de eleget tettem kérésének.
-Na végre, azt hittem megdöglöttél - mondta ki komoran.
-Köszönöm, ez igazán...kedves tőled.. - kaptam a fejemhez, ami iszonyatosan fájt. Mintha egy baseball ütővel jó erősen leütöttek volna, de rá kellett jönnöm, hogy csak az ágyam sarka volt az.
Louisra néztem, aki felettébb idegesen dőlt neki a falnak és végig engem nézett.
Nagy nehezen felkeltem és megtámaszkodva az ágyamban lehuppantam rá.
-Keresd meg amiért idejöttünk és húzzunk már innen! - vetette oda félvállról.
Annyira köcsög! - állapítottam meg magamban, nem mintha eddig nem tudtam volna. Természetesen csak az zavarja, hogy elsőre így kiismertem és megmondtam az igazat. Valóban, az igazság a legdurvább dolog.
Arrébb löktem magam az ágyon és lehajoltam a kis éjjeliszekrényem alsó fiókjához, de akkor szédülni kezdtem és majdnem lezuhantam, mikor Louis oda suhant és elkapott.
-Figyeljél oda mit csinálsz! - szedte le a fejem ismét.
-Bocs hogy élek, többé nem fordul elő! - válaszoltam vissza.
-Remélem is.
Legszívesebben belevertem volna a fejét az ágy sarkába és karóba húztam volna. Annyira elöntött a düh, hogy az alsó fiók csak úgy kivágódott és a falnak csapódott.
Louis megforgatta a szemeit és vissza hozta a fiókot, amiből kiszedtem a képkeretet és a hátuljára simítottam ujjaim, amit egy egyszerű kis kapocs tartott össze, elpöcköltem és leszedtem a hátulját. Louis érdeklődve és homlok ráncolva nézte cselekedetem, ahogy megpillantottam a benne lévő összehajtogatott papírt és a mögötte lévő fényképet, amin Harry volt.
Nagyot nyeltem és kihajtottam a lapot.

Sziasztok!
Szörnyen sajnálom a késést! A következő rész izgisebb lesz.Remélem nem volt annyira unalmas ez a rész sem, kommentbe várom a véleményeteket! Vajon Louis miért nem kedveli Lilliant?

Cat.xoxo