12.

 Nézem a fehér papírt, nincs rajta semmi. Pedig egy pillanat erejéig mintha láttam volna a kerekded betűket, de semmi. Pedig esküszöm, hogy tudtam, hogy lesz ott valami.
-Na, mi van? - tolakodott oda Louis, már az udvariatlan stílusával is felidegesített.
Megráztam a fejem, lehetetlen. Pedig szinte éreztem, hogy láttam már és igenis volt rajta valami. Elképzelésem sem volt, hogy mi történhetett.
-Nincs benne semmi! - csattant fel - Ezért kellett visszajönni? Gratulálok Sherlock, lehetőleg többször ne pazarold az időm!
Louis idegesen pattant fel, kabátjába rejtette kezeit és várt, hogy én is csatlakozzak hozzá.
-Tudod mit?! Húzz innen a francba! - mutattam az ajtó felé.
Magasba emelkedett szemöldöke és ha szemmel ölni lehetett volna én abban a pillanatban már halott lettem volna, sőt, porrá is váltam volna.
Mereven álltam pillantását. Ki ő, hogy így beszéljen velem?!
-Mi van? Nem ismered fel az ajtót? Tudod, az a fából lévő nyitható cucc - magyaráztam. Ha már lekezel, had adjam vissza, csak az udvariasság kedvéért.
-Ne hidd azt, hogy mert Zoé kedvel, nekem még kedvesnek kell lennem hozzád.
Nem azt várom el, hogy kedves legyen, csak ne legyen bunkó, ráadásul nem tettem semmit szerintem amivel kiérdemeltem volna. Ökölbe szorult kezem és felszisszenve elkaptam a tekintetem.
Még pár percig állt, talán valami visszavágásra várt, de ezt az örömöt nem adtam meg neki. Kimért lépésekkel elhagyta a szobát. Valahogy éreztem, hogy nem ez volt az utolsó vitánk, de annyira csökönyös.
Pillantásom tovább vezettem az ablakra, ahonnan láttam, hogy már megint esik az eső. Oda sétáltam, majd kipillantva néztem a fák leveleinek hullámzását az erős szélben.
A visszahajtogatott lapot újra a kezembe vettem és újra kihajtogattam, már akkor láttam a vörös betűket rajta, amik szépen lassan kezdtek megjelenni. Összevont szemöldökkel temetkeztem bele az olvasásába.

Kedves Harry!

Őszintén sajnálom, hogy itt kellett hagyjalak, ráadásul egy ilyen tökéletes éjszaka után. Remélem megértesz. Ha nem jönnék vissza, tudd, hogy sosem haragudtam rád. Jajj Harry, annyi mindent tudnék most leírni, ez persze mind felesleges lenne. Van a nagy fához vezető köves úton a legnagyobb kavics alatt ha kiásod megtalálod a naplóm. Ha nem...nem jönnék vissza, nézd meg és megtudod mit éreztem az elejétől fogva. Sietek hozzád.

Ölel, s csókol,

Lisa.

Nagy kavics, hát persze, egyszer majdnem fel is buktam benne, hisz szokatlanul ki is állt a talajból.

Előkapva a kulcsot, amit nem rég találtam, a papírral a kezemben indultam le.

-LOUIS! - ordította.

Ő a nappaliban állt és fel-le járkált a helységben a padlót kémlelve, majd hirtelen rám kapta a tekintetét.

Nagy sebességgel szeltem a lépcsőfokokat, az utolsókat meg már átugrottam.

-Meg van, hol van Lisa naplója! - közben a lapot ráztam a kezembe.

Felvont szemöldökkel nézett hol a papírra, hol rám. 

Megint üres.

Megforgattam szemeim. Persze, bizonyíték hiányában aligha hisz nekem, talán azt hiszi feltűnési viszketegségem van.

-Megint "látomásod" volt vagy mi? Mi vagy te, egy médium? - szólt szarkasztikusan.

Megráztam a fejem, nem igaz, hogy hogy lehet ennyire komolytalan felfogása hozzám, mintha egy díszállat lennék, akinek visszaszólnak ha netán megszólal, mert neki nem az a feladata, csak dísznek lenni.

Kikerültem és céltudatosan léptem ki a házból, ahol szakadt az eső, így az esőcseppek kezdtek beborítani, ruháimon nedves foltok keletkeztek. Hajam arcomhoz tapadt, amit igyekeztem kihalászni ajkaim közül.

A kulcsot kivettem a zsebemből és a garázsból beszereztem egy ásót. Hát ha nem hisz nekem, egyedül is megcsinálom, már megszokhattam, hogy mindent magam teszek meg.

Az esőtől alig tudtam nyitva tartani a szemem, így nagyjából közlekedtem a kertben. Nagy kavics, reménykedtem benne, hogy megtalálom.

Az ásót magam után húztam a kavicsokon és akkor hallottam meg a víz csattanó hangján kívül léptek zaját.

Magamban még mindig mérgelődtem és csak azon járt az agyam, hogy Harry vajon olvasta e a lapot, hiszen akkor nincs a helyén. Reménykedtem. Nem csak azért, mert ha nincs meg, Louis szemében még alább ásom magam - persze az ásóval a kezemben már akkor is kezdhettem volna -, de nem akartam, hogy ilyen apróság elvonja a figyelmem. Hisz Zoénak, meg a többieknek is meg kell tudni az igazságot.

Lábam, amit a hideg víztől és a nehéz sár rétegtől már alig éreztem, beleütközött egy erős kőbe és sikeresen elvágódtam a sárba.

Felnézve Louist pillantottam meg, akiből semmit sem tudtam kiolvasni, egyrészt mert alig láttam valamit, másrészt nem mutatott volna ki felém semmilyen érzelmet. 

Hezitálva, de kezét kinyújtotta felém, amit hálásan elfogadtam és talpra segített, majd kivette az ásót a kezemből.

-Mondjad hol ássak és menjünk már! - morogta mérgesen, hisz ő is már bőrig ázott.

Kék szemei csak úgy világítottak a szürkületben, valójában Lousi eléggé vonzó volt, és ez a gondolat engem is meglepett, de így volt, nem tagadhattam.

-Amiben elestem, azt a követ ki kéne szedni és ott kell ásni - közöltem vele.

Nem hittem volna, hogy valóban segít, de egy egyszerű mozdulattal kirántotta az eléggé stabilan ott lévő követ és elhajítva ásni kezdett.

A sár tovább folyt ahol ásott, így plusz erő volt előkeríteni amit kerestünk. Majd jól lehetett hallani, ahogy az ásó beleütközik valamibe, amin koppan egyet, ezzel egy pillanatban hatalmasat dörrent, amitől nagyot ugrottam. A hideg is kirázott.

A többit már leguggolva ástuk ki Louissal az ujjainkkal. A földbe kissé beleépült dobozt rángattam onnan kifelé, majd sikeresen felálltam vele a kezemben. Louis egyik kezébe fogta az ásót, majd felém nyújtotta a másikat.

-Gyere, siessünk!

Elfogadtam és futva még bedobtuk az ásót a garázsba, bezártam. Lihegve léptem az autóhoz, a dobozt egyre erősebben szorítottam magamhoz és köhögve figyeltem, ahogy Louis kinyitja az autót, elővesz pár lepedőt és sietve letakarja az autó üléseit, gondolom, hogy ne legyen sáros, vizes, koszos, ez logikus.

Majd hozzám dobott egy törölközőt és beszálltunk az autóba.

A dobozt az ölembe tettem, amíg a sáros és nedves hajam törölgettem, bár feleslegesen, mert rám férne egy jó nagy fürdés.

Louis élesen vette a kanyarokat, amitől majd ki ugrott a szívem. A kilométerórára néztem és elképedtem, nagy levegőket véve nyugtatgattam magam. Bíztam benne, hogy talán élve megúszom az egészet. 

Az erdőben lévő nagy házhoz érve akkorát fékezett, hogy a fejem a műszerfalon koppant. Felszisszenve masszíroztam meg a fájó részt.

Balra néztem, de Louis már nem is volt az autóban, igyekeztem felvenni a tempóját és az ajtóban termettem mellette, ragaszkodóan tartva a dobozt. Cipőmet megtöröltem a lábtörlőben, bár feleslegesen, mert úsztam a trutyiba benne. Louis egy egyszerű mozdulattal lépett ki cipőjéből és a bejárat elé tette, követtem példáját.

Igazából berontottunk a nappaliba, ahol mindenki szokásos gyászszertartáshoz méltóan festett. egyszerre kapták felénk a fejüket és kérdő pillantásokkal illettek.

Zoé azonnal mellettünk termett és elképedve nézett végig rajtunk. Szerintem nem ez volt a legszebb viseletem, ráadásul a pakolásként rám ragadt sár sem segített a helyzetemen.

-Veletek meg mi történt? - vizslatott, majd tekintete a dobozra esett és tátott szájjal nézett vissza szemeimbe.

Nagyot nyeltem.

-Igen, megvan a napló - feleltem magabiztosan.

Nem tudta mit is kéne mondania, így csak átadtam neki a dobozt, amit remegő kezekkel vett magához. Gondolom ennyi idő után nehéz lehet egy olyat fognod a kezedbe, amivel az egész múltat felbolygathatod. A kulcs, amivel megtudhatod a múltad rejtett apróságait, amik oly sokat jelentenek. Nem tudom milyen érzés lehet, de Zoét elnézve, egy elborzasztó jelenet suhant át arcán.

-Menjetek fürödni, ezt addig leteszem és megpróbálom kinyitni - invitált felfelé.

Saját szobát kaptam és abból nyílt a fürdő, csak mint nálunk.

Már készen mentem le, végre frissnek éreztem magam, bár álmos voltam, legalább tiszta. Zoé adott pizsamát és abba belebújva mentem le a nappaliba, ahol mindenki körülvette a dobozt.

A kezemben a kulcsot szorongattam, s idegesen rágtam a számat.

Zoé látta, hogy közeledek, így egyből rám kapta a tekintetét.

-Sehogy nem nyílik ki - felelte szomorúan.

Louis idegesen járta körbe a dobozt.

-Dehogynem, mindjárt ki lesz nyitva! - majd megfogta és nagy erővel a földhöz vágta, amitől a padlóba ékelődött, de a dobozon semmi nyoma nem látszott eme próbálkozásnak.

Oda sétáltam, lehajoltam a dobozhoz, hajam arcomba hullott ami eltakarta a többieket. Kiszedtem a fapadlóból és megforgatva kerestem a zárt, s megpillantottam a kis lyukat. Ujjaim közt a kulcsot felé emeltem, s magamon éreztem mindenki kíváncsi tekintetét. Pont jó volt bele, így elfordítottam.

S nyílt a doboz.

Sziasztok!

Nem lett a leghosszabb, de azért remélem az izgi részek benne kárpótolják. Véleményeteket kommentbe várom! Kitettem egy szavazást, amire kíváncsian várom a kattintásokat!

Cat.xoxo