16.

Hallgasd hozzá ezt:
Zene
Jó olvasást!

Olyan volt számomra az a hely, mintha haza tértem volna. A hatalmas hely egy erdő mélyén feküdt. Ahol azt láttad, hogy kezd ritkulni a fenyő és egy nagy sziklaréteg foglal helyet, na ott van a titkos vadászlaktanya. 

Kíváncsiságom túlmutatott a félelmen. Inkább érdeklődtem azon, hogy mi folyik körülöttem, mintsem rettegés öntött volna el. Még számomra is szokatlan volt, meglepett, hogy nem remegtem, nem éreztem azt, hogy veszélyben lennék. Hanem mint ahogy említettem, egyszerűen csak mint mikor az ember egy hosszú nyaralás után haza ment, olyan volt. 

Mindig ott volt bennem az az érzés, egyfajta hiány, vagy úgymond "honvágy". Mintha egy kis részem sosem érezte volna a teljes beteljesülést, mintha tizenhét évet kellett volna arra várnom, hogy megtaláljam a helyem, s elveszettül, kívülállóként bolyongva az emberek közt végre hazataláljak. 

Már vagy öt biztonsági ajtón mentünk át, mindenhol őrök voltak. Furcsálltam, hogy amerre vezetett Greg, minden ember meghajolt előttem, vagy tisztelegve haptákba vágta magát. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy katonaságon, egyenruhás emberek járkáltak, mindenhol tökéletes rend volt a folyosó, egy futkározó, vagy idétlenkedő embert nem lehetett látni. Túl komoly volt a közeg.

Greg most először szólt hozzám mióta ide jöttünk.

-Az újoncokat a jobb csarnokban képzik ki, illetve mérik fel, hogy valóban közénk tartoznak-e - mutatott arra a részre - A bal részlegen vannak a fegyverek, és elkülönítve pár szoba a hosszabb műszak miatt. Fontos a vadászok egészsége és állóképessége, hogy megfelelő állapotban készenlétben álljon minden helyzet esetén. 

Úgy gondoltam, hogy a jobb csarnokba vezet, hisz újoncnak számítok, vagy nem is tudom hova számítsam magam.

-A középső részleg a labor, ahol a kísérletek zajlanak. Többnyire fegyvereket fejlesztenek, vagy a vadászruhákat újítják, hogy minél hatásosabb legyen a feladatmegoldás - folytatta.

És igazam lett, a jobb részleghez vitt.

-Ez a csarnok nem csak újoncok képzésére szolgál, itt szoktunk gyakorolni is.

Kinyitotta az ajtót és beinvitálva egy hatalmas helyre léptünk be, nem is tudtam merre lehet a vége és mindez egy barlangban a föld alatt, eszméletlen volt.

Greg elindult a nagy szekrény felé, majd intett a többieknek, akik eddig jöttek mögöttünk.

-Vezessétek a próbaterembe! - utasította őket.

A próbaterem annyit tett ki, hogy bementünk még egy ajtón és volt a terem végén sok céltábla. Lassan Greg is odaért hozzánk, majd a kezembe nyomott egy számszeríjat már felíjazva. Nem mondott semmit, csak intett a fejével a táblák felé, hogy lőjek.

Odaálltam a vonalhoz, ahonnan ki volt jelölve, hogy onnan lőjek. 

Jobb lábamat kissé előre helyeztem, majd bal oldalon a mellkasom fölé támasztottam, jobb kezemmel elöl tartottam a számszeríjat, míg a balt a ravaszon tartottam. A piros kicsi körre összpontosítottam, reménykedtem benne, hátha eltalálom, bár régen foglalkoztam íjjal, pláne számszeríjjal, így kicsit idegennek éreztem a kezemben.

Meghúztam és lőttem. Eltaláltam a piros kis kört.

Greg elismerően tapsolt, majd a nyíl felé ment.

-Három milliméterrel pontosan a közepétől. Nem rossz, de lehet még jobb is - méregette, majd egy rántással kihúzta a céltáblából.

-Sosem fogtam még ilyet - néztem meg jobban az íjat - De sokkal hatásosabb vele ölni, az biztos.

-Mivel a vámpírok erősek és gyorsan is gyógyulnak, így nem minden képes áttépni a bordájukat, behatolni a szívükbe.

-A vámpíroknak van szívük? - lepődtem meg.

Bár nem sokat tudok róluk, de ha mégis igaziak, akkor ha halottak és leállt minden életfunkciójuk, akkor miért a szívük az, ami a halálba viszi őket. Tudom, a filmekben is tört döfne a vámpírok szívébe, de miért? 

-Mindenkinek van érzékeny pontja - vont vállat.

-És vérfarkasok? Azok is vannak? Esetleg démonok, vagy elfek, manók, űrlények esetleg? Azokat is levadásszuk? - nevettem fel erőltetetten.

A számszeríjat egy nagy gorilla őrnek adtam és karba tett kézzel vártam a választ.

-Vérfarkasok vannak, de nem a mi gondunk, csak vészhelyzet esetén. Ez a környék amúgyis túlteng a természetfeletti lényekben, elfajzott büdös népség - szinte köpte a szavakat, érződött, hogy teljes szívéből utálja őket. Egyre közelebb lépett hozzám, éreztem, hogy már kezdi érinteni a magánszférámat, pár centire az arcomtól megállt előttem - Nem tudhatod, hogy mi az igaz körülötted. Lisa és a Vezér is így halt meg. Lisát az érzelmek vezették, így egyenesen a halálba vezette az apját és magát is - lassan távolodni kezdett - Mindenki aranyos romantikus történetként emlegeti, hogy a fiú és a lány egymás után vágyva vetette magát a halál markába. De az igazságot senki sem tudja, hogy ez nem egészen így történt, ha Lisa elmesélhetné, ő sem tudná a háttérsztorit. 

Csak pislogtam, amikor egy hatalmasat belevert a falba és az ütéstől piros, helyenként véres sebekkel borított kezét megrázta. Újra felém nézett.

-Mintha Őt látnám benned, s tudom, hogy ugyanazt a hibát el fogod követni. De egy valamit nem engedek, a vadászokat nem teheted ki veszélynek. Lehet, hogy te vagy a Következő a trónon, de az életemre esküszöm - már megint szinte az arcomba mászott - , ha ez megtörténik, én előbb végzek veled.

És így kezdődött a megismerkedésem Greggel, azóta kissé tartok tőle. Megértem, hogy mérges volt Lisa döntésére, tudtam, hogy még ezernyi gondolata van, de már így is fenyegetésnek érződött a hangja, így az egyik őr azonnal arrébb tessékelte tőlem.

-Greg, ne merd fenyegetni a vezért! Tartsd magad a rangodhoz! 

A fiú elmosolyodott, majd újból rám pillantott.

-Nem fenyegettelek, csak figyelmeztettelek - mondta, majd elindult kifelé - Gyerünk, megmutatom a bal csarnokot, a fegyvereket!

Visszamentünk a kiképzőszobába, utána ki a jobb csarnokból, át a folyosón a bal csarnokba.

A szoba tele volt hatalmas szekrényekkel, mindenhol különféle fegyverek, lőszerek, töltények. Nem gondoltam volna, hogy ennyiféle van és gondolom ez nem az összes.

A jellegzetes fém illat terjengett a levegőbe, jelentős olajszaggal és talán puskaporral.

-Kezdjük a jól ismert pisztolyokkal, nem tudom mennyire vagy jártas e téren, de a lényege, hogy kicsit, közeli lövésre alkalmas és konkrétan a mi munkánkhoz semmire sem jó, félautoma, automata, tök mindegy, egy vámpír ellen nem mész vele semmire. A géppisztoly az sorozatlövések leadására képes. A lőszer kis tömege és alacsony visszalökő képessége lehetővé teszi a csípőből és vállból való lövést. Legismertebb fajtája az MP5-ös, bár mi ilyet nem használunk, inkább az általunk kifejlesztett CA 554-est. Na ilyennel már inkább állhatsz eléjük, csak meglepetés támadásként nem olyan egyszerű előrántanod.

Greg közben kinyitva az üvegszekrényt a kezembe nyomott egyet és megmutogatta mit érdemes az ilyeneken nézni és hogy a különleges töltény teszi alkalmassá igazán.

-Ha jól célzol, igazából semmi gond nem lehet egy ilyen mellett.

Majd elvette és visszatette a helyére.

Beljebb sétáltunk és észrevettem egy nagy, vastag fémajtót.

-Ott mi van? - firtattam rá mutatva a kérdésem tárgyára.

-A vészhelyzet fegyverek. Mindig készen kell állnunk egy nagyobb vámpírfalka támadására. Ha bekövetkezik a világvége, ott vannak a legnagyobb hatáskörű fegyverek. Egyedül te mehetsz be, vagy akit felruházol ezzel - magyarázza.

A sok minden után már azt sem tudtam merre áll a fejem, azt meg végképp, hogy Greg honnan tud ennyi mindent géppisztolyokról, atomfegyverekről, meg a különféle lőszerekről.

Mikor nagyjából éreztem, hogy az agykapacitásom ennyit bír az erőszakos eszközökről, akkor elküldtem az őröket, hogy hagyjanak egy kicsit, hogy négyszemközt tudjak beszélni Greggel.

-Biztos, hogy a veszélyes fegyverek közt szeretne kettesben maradni vele? - bizonyosodott meg róla.

Mosolyogva bólintottam.

-Csak adjanak tíz percet!

Megvártam amíg kimennek és lassan oda mentem a fegyvereket tisztogató Gregehez. Nem éreztem veszélyezettnek magam, akármennyire is megfenyegetett, csak túltengenek benne az érzelmek.

-Figyelj, tudom, hogy nem igazán szimpatizálsz velem és elfogadom, hisz együtt kell működnünk - kezdtem bele.

Nagyot sóhajtott.

-Semmi gondom veled, csak tudod nehéz az újrakezdés már másodszorra. Miután elvesztettük a Vezért, azt hittem, hogy Lisa majd megfelelően irányítja tovább a szervezetet. Csak aztán elutazott, mert az ő lelki békéje ezt kívánta meg. Tudod, én bíztam benne, azt hittem, hogy egy vezetőtől nem ez telik. Érted? - éreztem, hogy most kiadja magából mindazt, ami a szívét nyomja, legalábbis ebben a témában - Mégis hogy lehet beleszeretni egy vámpírba? Érted? Egy vadász, aki az egész életét annak szenteli, hogy megöli a dögöket, nem szeret bele az esküdt ellenségébe.

Ideges volt, felzaklatott, és megértettem. Mármint a kép, ami bennem alakult róla, tiszta volt és megértettem az okát.

-Egyszerűen nem gondoltam volna, az az ember, akiben bíztam. Nagyon kedveltük egymást, barátok voltunk, sok mindenről beszámolt nekem Mindig dicsekedtünk, hogy melyikünk tud nagyobb vadat elejteni. Kedves, barátságos természete volt és hozzá társuló humora is, sokszor már agyon idegelt a vicceivel, de nem zavart, csak...

-Szerelmes voltál belé - suttogtam szinte alig hallhatóan, de ő mégis felfigyelt rá mondandója közben.

Szemei elkerekedtek, majd leszegte a fejét.

-Ez nem egészen így volt, legalábbis nem így viszonyultam hozzá, azt hittem elmúlik és csak féltékeny vagyok, mert ő szerelmes és van valakije. Azután alig járt be a főhadiszállásra, mindig az apjánál érdeklődtem felőle, ő is sejtette mit érzek. 

Most már abszolút megértettem őt, nehéz a visszautasított szerelem és a csalódás, olyanról, akiről nem is gondolnád, abban akit szeretsz. Nem is undorral volt Lisáról, nem tartotta taplónak a döntései miatt, csak nem értette meg. Más világképe volt a dolgokról, ellentétesen gondolkodtak.

Kezemet a vállára simítottam, majd inkább átöleltem, szorosan magamhoz vontam. Először nem tudta mire vélni cselekedetem, de karjai lassan derekam köré fonódtak, majd el is engedtek és immár szemben álltam vele. S ekkor érkeztek meg az őrök.

Suttogva kezdtem bele mondandómba, hogy ne hallják:

-Tudom a titkod, igazából nem is vagy te olyan rossz ember! - mosolyogtam rá biztatóan - De nyugi, nem árulom el senkinek!

Felnevetett, majd hálás tekintettel figyelt.

-Köszönöm!

-Mit? - fogadtam meglepetten.

Mosolyogva megrázta a fejét és az utolsó fegyvert letisztogatva, behelyezte azt is a számára kialakított helyre.

Újra körbenéztem a veszélyes felszerelésekkel rendelkező teremben, tettem pár lépést, jobban szemügyre vettem pár különleges markolatú fegyvert, mikor Greg látta, hogy egy ideje már azt nézegettem, odajött hozzám.

-Tetszenek az ilyenek?

Bólintottam.

-Akkor gyere, arrébb van egy külön gyűjtemény a különleges nyelű, faragott végű fegyverekből.

Oda vezetett és figyeltem a különböző motívummal rendelkező darabokat. Na ezek már felkeltették az érdeklődésemet. Bár Greg mondandója alapján azonkívül, hogy díszek, semmi hasznuk nincs a vámpírvadászatnál, inkább ereklyék, az ősök csináltatták, hogy megmutassák nagyságukat, a saját szimbólumukkal látták el, a legjobb faragóval készíttették, van aki saját maga csinálta. Mindegyik olyan egyedinek tűnt. 

Ekkor tűnt fel az az érzés, hogy valami hiányzik. Mellőlem.

Körbe néztem, de sehol sem találtam Őt.

-Hol...hol van Harry? - fordultam kérdőn Greg felé.

Most nem tudtam eldönteni vonásai alapján, hogy szomorú, vagy mérges a kérdésem miatt.

-Azt hiszem ideje megmutatnom az utolsó állomást ma, a labort.

Sziasztok!

Sikerült ma rávennem magam a rész megírására. Mondjuk nem is ez volt a gond, egyszerűen csak leültem...és nem jött semmi, csak az első mondatot tudtam leírni ez alatt az egy hét alatt, amíg szabad voltam, aztán most leültem és csak úgy jött minden. Remélem nem ért csalódásként, lehet több izgalmat vártatok és nem ezt. Kommentbe várom, hogy ha esetleg ti máshogy gondoltátok ezt a részt, vagy a folytatásról mi is az elképzelésetek, hátha abból tudnék ihletet meríteni és hamarabb jönne rész!